A Ragdoll - Rongybaba

A Ragdoll fajtát állítólag Ann Baker kaliforniai hölgy tenyésztette ki . Ann  szigorú tenyésztési szabályokat határozott meg, (le is védette a “ragdoll” nevet, és jogdíjat kért minden ragdoll-vonalban született állatért), ami megnehezítette a fajta eredeti Baker ragdoll-okkal való tenyésztését.

 A fajta számára örvendetes módon a Dayton család (Blossom Time macskatenyészet) és a Chambers család (Ragnarok macskatenyészet) elég korán le tudtak válni az Ann Baker féle vonaltól, és elkezdtek licensz nélküli macskákat tenyészteni. Ez a két tenyésztő hozta létre a mai standard szerinti ragdoll fajtát.

Természete

Rendkívül emberszerető cica, gazdáját imádattal övezi,néha úgy viselkedik, mint egy kutya: megérkezéskor a gazdi elé fut, köszönti, a nyomában lépdel, és legszívesebben a gazdi ágyában alszik. Nagyon keveset nyávognak, inkább beszélnek a szeretett emberhez. Okos, tanulékony állatok.

 A nevükhöz hűen a szeretett személy karjaiban elernyednek, mint egy rongybaba – innen kapták a nevüket is.
 Mint minden kisállat, a ragdoll is szereti a törődést, a gondoskodást, de ha úgy adódik, hogy kevesebb idő jut egy-egy nap a cicára, az sem gond, ő elszórakoztatja magát. Érdemes lehet ilyen esetekre különböző interaktív játékok beszerzése, amelyek akár több órára is lekötik a cica figyelmét.

A ragdoll cica családi kedvencnek kiváló, szinte egész életében megmarad játékosnak, szereti a gyerekeket és más háziállatokkal is jól kijön. A ragdoll nyúlánk és elegáns, izmos testfelépítésű, nagy méretű macska.

Általában négyéves korára alakul ki a végleges mérete. Rövid nyak, és telt mellkas jellemzi. Sokkal vastagabbak és hosszabbak a hátsó lábai. Nehéz csontozatú, a kerek, nagy mancsain pedig a lábujjak között szőrpamacsok találhatóak.
A test többi méretével arányos hosszúságú, bozontos farka van. Közepes nagyságú feje ék alakú. Fülei távol állnak egymástól, közepes nagyságúak, a végükön lekerekítettek. Orra kissé boltozatos. Erős álla, és jól fejlett pofazacskója van.

Ovális alakú szemei nagyok. Félhosszú, selymes szőre szorosan a testéhez simul. A nyakán, a farkán és a bricsesznél valamivel hosszabb a szőre. Csupán colorpoint mintával tenyésztik ezt a fajtát. Ehhez a mintához pedig kék szemszín párosul. Különlegesség, hogy a kölykök teljesen fehéren jönnek a világra, és csak később (kb. 10 nap múlva) jelennek meg rajtuk fokozatosan a színek.

 

Standard

  • A ragdoll feje: közepes méretű, széles, ék alakú, kerek körvonalú, a fülek között lapos.
  • Ragdoll füle: közepes méretű, lekerekített végű, alapjánál széles, kissé előrebillenő.
  • Ragdoll szeme: színe kék, nagy és ovális, kissé ferde metszésű.
  • A ragdoll álla: jól fejlett, egy vonalban van az orral.
  • Ragdoll teste: közepesen hosszú, erőteljes, széles mellkasú, erős hátsó felépítéssel.
  • Végtagok: erős csontozatúak, a hátsó lábak kissé hosszabbak, mint a mellsők
  • Ragdoll farka: a test hosszával arányos, a tövénél vastagabb, majd fokozatosan vékonyodó.
  • Szőrzete: félhosszú, selymes, puha

Színváltozatok

Colorpoint (sziámi mintázatnak is hívják): a test világos színezetű, a farok, a lábak, a maszk, az orr és a fülek sötét színezetűek.

  • Mitted (zoknis/papucsos): Átmenet a colorpoint és a bicolour között. A mancsok és az áll fehér színűek, és az állon kezdődő fehér minta megszakítás nélkül végigfut a test alsó részén, egészen a farok tövéig. A test többi része, az orr színezett. Megengedett a pofa közepén húzódó fehér foltocska (blaze), ekkor lehet az orron is rózsaszín-kódja-„04”
  • Bicolour (bikolor): A has, mellkas, lábak és mancsok teljesen fehérek, és jellegzetes a pofán látható, fordított V betűt formázó fehér jegy. Náluk megengedett egyedül a háton lévő fehér rajzolat is. Az orr mindig rózsaszín-kódja-„03”
  • Lynx:cirmos mintázat, amely minden színezetnél és mintázatnál előfordulhat.-kódja-„21”
  • Tortie: A lynx és a torbie együttes megjelenése

Szinte lehetetlen előre meghatározni a fehér szín elrendeződését, így sokszor előfordul, hogy hibás színű kölykök születnek, amelyek félúton vannak a zoknis és a colorpoint, vagy a zoknis és a bikolor között. A kiállításokon nagyon sok múlik a helyes rajzolaton, ezért zoknis és bicolor ragdollokat nem könnyű tenyészteni.

  • Seal (fókabarna)-kódja-„n”
  • Blue (kék)-kódja-„a”
  • Lilac (lila)-kódja-„c”
  • Chocolate (csokoládé)-kódja-„b”
  • Red (vörös)-kódja-„d”
  • Cream (krém)-kódja-„e”
  • Seal tortie-fóka teknőctarka-„f”
  • Blue cream tortie-kék-krém teknőctarka-„g”
  • Chocolade tortie-csokoládé teknőctarka-„h”
  • Lilac cream tortie-lila crém teknőctarka-„j”
  • Újabb színváltozat a fekete és a fahéj szín.

Forrás: Google